A jelszó:
frissesség
A halak, rákok, kagylók, polipok rendkívül gazdagok fehérjében, így a
nagyon könnyen romlandó élelmiszerek közé tartoznak. Ezért csak a friss
alapanyagból, frissen készített fogásokból szabad választani.
Hogyan lehet megállapítani a frisseséget?
Egyszerűen. Csak menjünk az orrunk után, szó szerint. Ahonnan kellemes,
sós tengeri illatot, illetve a frissen sülő étel fokhagymás, citromos
illlatát érezzük, oda bátran betérhetünk. Divat, hogy az étterem
előterében ott sorakoznak a halak, kagylók, rákok, szépen jégágyra
fektetve, azonban ezeknek is friss tenger illatuk kell legyen. Jó tudni,
hogy az osztriga – melyet gyakorlatilag nyersen fogyasztanak –
frissesége onnan állapítható meg a legjobban, hogy amikor a citromot
rácsöpögtetik, bizony még meg kell mozdulnia!
Ha apartmanban laknak, és maguk akarják elkészíteni a halakat vagy a
rákokat, a boltban is az illatok vezéreljék vásárlásukat. Ha módjukban
áll, keljenek fel kora reggel és induljanak egyenesen a kikötőbe, és a
halászoktól vásároljanak friss árut! Fantasztikus élmény is lesz!
Boldogító ízkavalkád
A különféle halak és kagylók, a különböző méretű rákok, és egyéb tengeri
élőlények különleges ízélményekkel ajándékoznak meg minket. Annak
ellenére, hogy a legtöbb helyen igen egyszerűen, kevés fűszerrel,
citrommal, vagy citromfűvel, némi hagymával, vagy fokhagymával készítik
el őket, mindegyiknek más és más az íze. Éppen azért nem alkalmaznak
túlságosan rafinált elkészítési módokat, hogy élvezhetőbb legyen magának
a húsnak az íze. Bátran válasszanak hát – bár a sokféle variáció miatt
nem könnyű – az étlapról! Jó tudni azonban, hogy pl. Olaszországban,
vagy Franciaországban „ a tenger gyümölcsei“ (frutta di mare, fruit de
mer) elnevezés általában egy előételt takar: apró hal- és polipdarabok,
kis garnélarákok, kagylók egyvelege, pikáns, citromos-olajos lében. De
nagyon finom, és érdemes ezzel kezdeni a kóstolást, főleg annak, aki
most ismerkedik a tenger finomságaival.
Senki se csodálkozzon, ha a lakoma után valódi boldogságérzet tölti el,
sőt esetleg vágyaik is felkorbácsolódnak! A magas fehérjetartalom, és a
tengeri herkentyűkben található cink igen jótékony hatással van az ember
hormonháztartására: növekszik az endorfin (boldogság hormon) és a nemi
hormonok termelődése. És még egészséges is!
Az ízélmény mellett az ember számára az egyik legegészségesebb
táplélékot is jelentik a tengeri halak, kagylók, rákok. A
fehérjegazdagság és a cink mellett A, D, B12, B1, B2 vitamin, niacin,
pantoténsav és E vitamin, valamint kálcium, magnézium, foszfor, vas, réz
és a halakban jód is található. A halak teljes értékű fehérjéi könnyen
emészthetőek, és tartalmazzák a szervezet egészséges működéséhez
szükséges összes esszenciális aminosavat.
Legfőbb erényük azonban, hogy elsősorban – és nagy mennyiségben – ún.
telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, melyek kifejezetten hasznosak:
védenek az erek, közöttük a szív koszorúereinek elmeszesedése ellen,
csökkentik a vérnyomást, pozitívan hatnak az inzulinra nem reagáló
cukorbetegségekre, segítik megelőzni a trombózis kialakulását és
csökkentik a vér triglicerid- és koleszterinszintjét is. Ráadásul a
telítetlen Omega-3 zsírsav gátolja a sejtek rosszindulatú elfajulását,
így csökkenti a daganatok áttétképződésének esélyét. Továbbá pozitívan
befolyásolja a stressz káros következményeit (pl. a népbetegségnek
számító depressziót), erősíti az immunrendszert.
De, nem árt az óvatosság sem!
Mint mindenből, a tenger gyümölcseiből is tanácsos mértékkel
fogyasztani. Ha minden nap, délben is, este is ezt fogyasztják, ne
csodálkozzanak, ha fehérje kiütést kapnak! A tápanyag gazdagság bizony
szokatlan lehet a szervezetnek, így elég, ha 2-3 naponként iktatnak be
az étekezésbe egy-egy halvacsorát.
Aki valamilyen allargiában szenved, annak még óvatosabbnak kell lennie,
hiszen a tengeri finomságok magasabb koncentrációban tartalmaznak
hisztamint is, amely fokozhatja az allergiás tüneteket. A poratka
allergiában szenvedőknek pedig tanácsos kihagynai a kagylót az
étrendből.
A tengeri halak egy része higanyt is tartalmaz, így a túlzott fogyasztás
megemelheti a vér higanyszintjét is, mely káros a szervezetre. A kis
mennyiségű higanyt a vese kiűríti, azonban lassabban, mint a többi káros
anyagot.
Az utóbbi években számos cikk látott napvilágot – elsősorban
Németországban – arról, hogy a tegerben „vadon élő“ kagylók hepatitis A
vírus hordozók lehetnek. Az éttermek azonban ma már általában
tenyésztett, ellenőrzött kagylót szereznek be, így azokból bátran
fogyaszthatunk. A kikötői halászoktól ezért kagylót inkább ne
vásároljanak, mert nem tudni, honnan hozzák.
Kommentáld!